6.11 - Szeress, boszi, ne háborúzz!
Bakik
- A második évadban bemutatott családfán a lányok nagypapáját még Jacknek hívták, nem Allennek. Ja, és már 1964-ben meghalt, nem élt 1967-ig.
- A fiatal Pennynek vörös haja volt a részben annak ellenére, hogy a második évados A hiúság démona c. részben bemutatott fotók alapján Nagyinak fiatalkorában sötét, rövid haja volt.
- Paige azt mondja, hogy a Bivaly évében született, ezért vezetõ típusú személyiség. Ha ez igaz lenne, Paige-nek 1973-ban vagy 1985-ben kellett volna születnie, ezek voltak a bivaly évei, de korábbi részekbõl tudjuk, hogy Paige 1977-ben született, szóval sehogy sem stimmel az állítása. Egyébként is, ha a Bivaly évében született volna, annyi idõs lenne, mint Piper, és idõsebb lenne, mint Phoebe.
- A rész szerint Nagyi még mindig hippi lenne, ha a férje nem halt volna meg. Viszont ha nem olyan a személyisége amilyen, nem csak ez az egy dolog változott volna meg, fõleg azért, mert hangsúlyozzák a részben, hogy mennyit jelentett Nagyi életében ez az esemény. Vicces ez a baki épp abban az évadban, ami arról szól, hogy milyen nagyon megváltozhat az egész történelem egy-egy traumatikus élménytõl.
- Hippi-nagyi figyelmezteti Phoebe-t és Pipert, ne használjanak nyílt színen mágiát. Aztán virággá változtatja a rendõrök gumibotjait...
- Jól rámutattak a készítõk a részben a Bûbájos-családfa problémáira: a naptár 1967-et mutat, vagyis Patty 16-17 éves, Prue pedig három éven belül megszületik. Szóval elég fiatal nagymama lesz Nagyi, ha most 25-30 éves, mint amennyinek kinéz. (És tegyük hozzá, hogy fiatal anya is volt, ha már kamasz lánya van...)
- Nem beszélve arról, hogy az elsõévados Vissza a múltba címû részben 1975 volt, és Nagyi már úgy nézett ki mint máskor mindig, vagyis hét év alatt kábé harminc évet öregedett.
- Bár 1967 januárja van, a fényviszonyok, a ruhák és a nagyon zöld fû alapján viszont késõ tavasz vagy nyár van. Még azt is mondja Nagyi egy ponton, hogy ez a szerelem nyara. Azért annyira a hippik sem voltak optimisták, hogy a januárt nyárnak mondják. Vagy csak jó volt az anyag. :)
- Leo 1967-ben már húsz éve volt fényõr, mégis azt mondja hogy "karrierje elején" futott össze Nagyival.
- Szintén ide tartozik, hogy a sorozat elején még úgy volt, hogy a boszorkányoknak nem is lenne szabad tudniuk a fényõrökrol. Igaz, ezt a szabályt elég hamar kidobták.
- Amikor Nigel megfagyasztja Pennyt és Pipert, Piper fagyás közben is pislog.
- Mindenesetre Nigel nem túl okos, mert ha mindenkit meg tud fagyasztani, fagyás közben is simán megölhetett volna mindenkit.
- Amikor elõször fagy meg mindenki, hogy Nigel beszéljen Robinnal, Paige arckifejezése folyton változik.
- Ráadásul Robin elmászkál Nagyi és Paige mellõl, amikor lefagynak, mégse veszi észre senki, hogy Robin odébbugrott, amikor kifagynak.
- A második évados Kísért a múlt c. részben láttuk, hogy a múltban is olyan vastag az Árnyak könyve, mint a jelenben. Ebben a részben száz oldalnál több nincs benne.
- Phoebe elrontja a Nagyi-hívó szöveget, "Come to me, I summon thee" (gyere hozzám, megidézlek) helyett "Come to thee, I summon thee"-t (gyere hozzád, megidézlek) mond.
- Chrisnek nem ez az elsõ démona, amire azt mondja hogy a hármak ereje kellett hozzá a jövõben, annak ellenére, hogy megérkezésekor azt mondta, Paige-et megölték a titánok.
- Paige nagyon ügyesen egáncsolja Robint az üveggolyókkal úgy, hogy Robin egy lépést se tesz.
- Bármikor, amikor korábban visszautaztak az idõben a lányok, elvesztették a varázsige-használó képességüket úgy, mint a fõzetdobálásit is. Ebben a részben mindkettõt tudták használni.
- Ha a zöld szörny mágiát eszik, miért várta meg, hogy Phoebe levitáljon? Ugyanúgy varázslat volt, hogy Chris ide-oda teleportált.
- Láttuk azt is, hogy a szörnyikét bántja az áram. Leo-nak eszébe juthatott volna egyetlen saját támadóképessége, a villámszórás...
- Amikor kimegy az áram, Leo beküldi Christ a mosókonyhába, hogy onnan hozzon zseblámpát. Dehát a mosókonyha ajtaját már eltorlaszolta a szörny...
- Chris egy kábellel babrál, amivel majd késõbb megtámadja a szörnyet. A kábel vége azonban szintén ott van az asztalon, és mozog, ahogy Chris babrál vele. Ha mindkét vége elöl van, és egyik sincs bedugva sehova, akkor mégis mire akarja Chris használni?
- Még több áramprobléma. Chris elektromos vezetékkel akadályozza meg, hogy a szörny kijöjjön a pinceajtó alatt. Viszont eleve azért volt a pincében a szörny, mert kivágta az áramot a biztosítékból. Hogy került Chris vezetékébe az áram? Ráadásul ez ugyanaz a kedves kábel, aminek a két végét az elõbb buherálta Chris. Egy kábel két vége nem csinál semmit a szörnnyel, mert nemhogy nincs áram, de ez még csak be sincs dugva sehova... Ahhoz képest hatásos.
<<vissza

©2003-2009 Magyar Charmed Portál - www.charmed.hu
Minden jog fenntartva!