6.19 - Felelõtlen boszorkányságok
Bakik
- Leo azt mondja Chrisnek, hogy a tanács úgyse hisz el semmit, amit egy démon mond, de elõtte már elmondta, hogy a tanács égiekbõl és démonokból áll, ráadásul egy démon áll a vád mögött is.
- Amikor a lányok meglátogatják Darrylt és bejön az ügyvéd, a rendõr aki beengedte az ügyvédet, simán ott áll és hallgatja az ügyvéd és védence közti privát beszélgetést.
- Ha a Takarítók mindenki más emlékezetét ki tudták törölni, beleértve a legérintettebbeket, Sheridan felügyelõt és Darryl feleségét is, magát Darrylt úgy hagyták. Ennek semmi értelme sincs, csak az írók érdekeit szolgálja, hogy Darryl és a lányok között konfliktust gerjeszthessenek.
- Ugyanígy, miért volt szüksége a Takarítóknak arra, hogy Darryl egyáltalán halálsoron legyen? Nem volt érdekük, és hasznuk sem származott belõle.
- Hogyhogy Leo is, Chris is meg a lányok is meg voltak gyõzõdve arról, hogy Sheridan felügyelõt még mindig megszállja a fantazma? Ha a fantazma csak azért kellett, hogy bemártsák a testvéreket, akkor Barbas simán bármikor kivehette a nõbõl. És az is probléma, hogy Barbasnak, aki ennyire körülményesen megalkotta a tervét, pont ez nem jutott az eszébe.
- A tanács szerint elveszik Phoebe aktív erejét. De a látomás nem aktív erõ, sosem volt az, Phoebe az elsõ két évadban végig arról panaszkodott, hogy neki nincs aktív ereje.
- Paige azt kérdi Barbastól, nem végeztek-e vele már korábban. De legutóbb nem õk ölték meg hanem Cole, egyedül, az ötödik évadban.
- Amikor a rész végén Paige kiteleportálja a lányokat, már azelõtt elkezd eltûnni hogy egyáltalán hozzáérne Piperhez vagy Phoebe-hez.
- Kivégzés napján nem engednek látogatót a kivégzésre váró raboknak (meg úgy egyébként sem), Sheila mégis ott lehetett Darrylnél.
- Amerikában egy halálos ítélet és annak végrehajtása között általában tíz év telik el, fellebbezésekkel, kegyelmi kérvényekkel, azok feldolgozásával és mindennel együtt. Jól láthatóan nem telt el tíz év, úgyhogy teljesen értelmetlen, hogy Darrylt máris viszik kivégezni.
- A Takarítók megint egy egész részt töltöttek a mágia titokban tartásának megõrzésével, mindent átírtak, mindenki emlékezetét törölték, erre a végén az egyikük nem a rendõrség kellõs közepérõl teleportál ki?
<<vissza

©2003-2009 Magyar Charmed Portál - www.charmed.hu
Minden jog fenntartva!