Riporter: David Waldon

   Holly Marie Combs kimerültnek látszik, és az ember egy pillanatra még el is gondolkodik rajta, hogy miért. Igaz, hogy Holly a Bûbájos boszorkák egyik fõszereplõje, de még csak a hetedik évad második részét forgatják, nem most volt több hónapos szabadideje?
   Nos, szabadideje ugyan volt a harminc éves színésznõnek, de azt szinte teljes egészében áprilisban született kisbabájának, Finleynek szentelte. Ettõl most ugyan kicsit fáradt, de életében eddig a legboldogabb.

   Charmed Magazin: Hogyan befolyásolta a munkádat az, hogy anya lettél, különösen úgy, hogy két gyermek anyját játszod a Bûbájos boszorkákban?
   Holly Marie Combs: Az biztos, hogy az anyai ösztönt könnyebb eljátszanom, azelõtt ez nem volt meg, ezért nehéz volt az egyetlen anyának lenni a sorozatban. Most hogy van egy kisfiam, tényleg ösztönösen megy. Egyszercsak kibújt a baba, õ a kedvenc lényed a Földön és minden teljesen természetes.
   Ch. M.: Nehéz volt visszajönni a fiaddal töltött nyár után?
   HMC: Igen, nehéz volt. Mindig én vagyok az elsõ, aki vissza akar jönni, mert imádom a munkámat, és nagyon szeretek itt dolgozni. Ez az elsõ alkalom az életemben, hogy fájt egy kicsit a szívem, amikor újra elkezdtünk forgatni, mert bármennyire szeretem a munkát, még jobban szeretem a kisfiamat, és vele akartam lenni. Rámjött ez a fura anya-dolog amikor csak ott akar ülni az ember és nézni a babát, aztán tényleg azt csinálja és az emberek odajönnek és akkor nem is hallod õket, és semmit sem veszel észre ami rajta kívül történik. Ez a legfurább dolog. Oda van láncolva a tekintetem.
   Ch. M.: Amikor behozod Finleyt a forgatásra, azok azok a napok, amikor semmit sem csináltok mert mindenki õt figyeli?
   HMC: Alyssa mondja ezt mindig, hogy ott ragadunk a lakókocsiban, nézzük a babát és nem jövünk ki. [nevet] De valójában jól viseljük, Finley is jól viseli is nagyon jól hozzászokott, bárhol tud aludni, jól csinálja a dolgot -- melynek hatására én is jól csinálom az én dolgomat.
   Ch. M.: Ma hol van?
   HMC: Ma otthon van, mert kicsit meg vagyok fázva, és ezért nem akarok nagyon sokat lenni mellette, mert azt hiszem, teljesen össze leszek törve amikor elõször lesz beteg.
   Ch. M.: Mint rangidõs Bûbájos boszorka, hogy gondolkodsz arról, hogy már a hetedik évadot forgatjátok?
   HMC: Nehéz feldolgozni. Olyan, mintha tegnap csináltuk volna az elsõ részt. Nem tûnt hét évnek. Persze ha visszanézek az összes különbözõ részre amit csináltunk, és arra a sok változásra, amin átvettünk, akkor valószínûbb hogy tényleg hét évig csináltuk. De komolyan nem tûnik annyinak, mert nagyon jól éreztük magunkat.
   Ch. M.: Mikor volt az a pont, amikor úgy érezted, hogy tényleg végig jó lesz, hogy biztos úton jártok?
   HMC: Sosem bíztunk annyira magunkban, és rengeteg ember nem várt sokat a Charmed-tól. Amikor megérkeztek az elsõ nézettségi adatok, akkor kezdtük felmérni, hogy milyen jól teljesít majd a sorozat. Akkor már hat hónapja dolgoztunk rajta. Jó pár részt felvettünk, mikor adásba kerültünk, ezért meglepetés volt. Azután meg úgy voltunk vele, hogy sosem lehet tudni, hogy túléljük-e az elsõ évadot vagy sem. Valahogy mindig volt ereje a sorozatnak ahhoz, hogy megmaradjon, és igazából mi sem tudjuk, hogy ez miért van.
   Ch. M.: Ha tippelned kellene, mit mondanál, mi a Bûbájos boszorkák titka?
   HMC: Számomra az, hogy élvezzük azt, amit csinálunk, és jól érezzük magunkat - ez mindig átjön. Nem mindig készülünk el annyival, amennyivel kellene, de az, hogy jól érezzük magunkat, egyszerûen látszik. Hülyülünk és nevetségesek vagyunk, és ezekbe a hihetetlen helyzetkbe kerülünk, és ez mókás. Nem félünk attól hogy magunkon nevessünk, és ez mindig segít. Ez nem olyan, mintha rettenetesen dicsõségesen szaladgálnánk a gépfegyvereinkker, meg ilyenek. Átesünk dolgokon meg hasraesünk meg ilyen hülyeségek.
   Ch. M.: Hát nem is gyakran látunk olyan gyönyörû színésznõt, aki hajlandó hülyülni vagy ügyetlenkedni a tévében, fõleg nem három gyönyörû színésznõt...
   HMC: Mi mind hálásak lehetünk az itt töltött napokért, és ilyenkor nincs értelme színlelni.
   Ch. M.: Akkor van értelme annak a napnak is, amikor minden szétesik?
   HMC: Pontosan!
   Ch. M.: Mi lesz az új a hetedik évadban? A tavalyi izgalmak után még könnyedebb lesz?
   HMC: Hát tudod, fogalmam sincs. Nem szeretik túl elõre megmondani, hogy mit terveznek nekünk, mert akkor addigra mind ellentmondhatunk nekik. Szeretik, ha találgatunk. Persze, a családom egyre csak gyarapszik, ami vicces, mert otthon is ott a gyerek, meg itt is itt vannak a babák, szóval hirtelen tele vagyok babával! [Nevet]
Egyszercsak az egyáltalán-nincs-körülöttem-gyerek állapotból a csupa-gyerekkel-vagyok-körülvéve állapotba kerültem, és ez csodás.
   Ch. M.: Valószínû, hogy több rész van a sorozat mögött, mint elõtte. Merre szeretnéd, hogy haladjon a mûsor a következõ évadokban, ha túléli a hetedik évadot?
   HMC: Én szeretném, ha felelõsséggel tudnánk befejezni a sorozatot. Úgy érzem, a rajongók iránti felelõsséggel, akik a kezdetek óta nézik a mûsort, akiknek be lehet fejezni egy történetet, úgy, hogy az meg is van tervezve. Ugyanis amikor a Kisvárosi rejtélyeket csináltuk, azt olyan hirtelen beszüntették hogy semmi idõnk nem maradt normálisan befejezni a történetet, úgy ahogy azt illett volna, és amit a rajongók megérdemeltek volna. Úgyhogy remélhetõleg ezt a sorozatot rendesen be tudjuk fejezni.
   Ch. M.: Végezetül, meg kell kérdezzelek a Piperös akciófigurádról. Annak-e a jele ez, hogy a Bûbájos boszorkák bekerült a populáris kultúrába?
   HMC: Igen, gondolom. Nehéz ezt felfognunk, mert be vagyunk zárva a stúdiótér pici, pici világába, és nagyon ritkán megyünk el olyan üzletekbe ahol láthatnánk ezeket a termékeket a polcokon. De elmondok egy vicces történetet. Amikor sétáltunk egy nap a Sherman Oaks Galleriában (egy nagy los angelesi bevásárlóközpont - a ford.) a sajttorta-étterem felé, egy barátommal mentem, és aztán megakadt a szemem valamin, és azt láttam, hogy egy bolt kirakatában egy fotóm életnagyságú kartonváltozata nézett egyenesen rám. Megláttam és felsikoltottam. David nem értette, mi van, én meg nem tudtam elmondani, hogy mit láttam, csak annyit tudtam kinyögni hogy "Ááááá..." és akkor õ is odanézett és felkiáltott hogy "Atyaúristen!" Ami még fokozta a dolgot hogy az a karton-izé még nagyobb is volt nálam. [Nevet] David meg kérdezte, hogy "Az alatt a ruha alatt egy nagy zöldséges rekeszen állsz?" Én meg, "Lehet, nem emlékszem!"
   Úgyhogy ez nagyon fura volt, csak sétálni az utcán és meglátni, olyan volt mintha a gonosz ikertestvérem bámult volna rám!

<<vissza