A varázslatos erejû nõvérek története annak ellenére lett slágersorozat a The WB-n, hogy a fõszereplõket alakító színésznõk szerint a csatorna "ronda mostohagyerekként" kezelte a sorozatot. Most, több ráerõltetett ál-befejezés és a stáb és a csatorna közti nyílt színi veszekedés után a Bûbájos boszorkák mesébe illõ befejezést kapott.
    A Science Fiction Weekly magazin ellátogatott a keserédes búcsú, az utolsó Charmed-rész felvételére, ahol szóra bírta a három fõhõsnõt és a több részbõl kénytelen-kelletlen kimaradt Brian Krause-t. A padláson, ahol az interjú készült, épp szanaszét hever a tûzgolyóval szétrobbantott üveg, így ideálisnak tûnik a helyszín a sorozattal kapcsolatos sok széttöredezett reménysugár átbeszélésére.
    A sorozat egyik alkotója, Brad Kern is becsatlakozott a beszélgetésbe, segített a megfelelõ megvilágításba helyezni mindazt, amit hallottunk. Elmondta, hogy idén lett a Bûbájos boszorkák a leghosszabb több nõi fõszereplõs amerikai tévésorozat, legyõzve a Laverne & Shirley-t. Azt is megtudtuk, hogy bár sem az öt évvel ezelõtt meghalt Prue, sem Cole nem tér vissza az utolsó részbe, Kern szerint a történet lezárása kielégítõ lesz a hûséges rajongók számára.

    Riporter: Rose, kicsit könnyes a szemed, ahogy a díszletben járkálsz ma.
    Rose: Még küszködöm az idõátállással, hajnali háromnegyed hatkor jött meg a repülõm. Szomorú vagyok, ja. Még nem néztünk szembe vele, hogy vége. Még nincs is vége addig, amíg fel nem vesszük az utolsó jelenetet, amíg nincs itt mindenki a szereplõgárdából. Nagyon fura volt az utolsó forgatókönyvet olvasni. Még nem sírtam de az utolsó oldalak tényleg véglegesítik a dolgot.
    Riporter: Mit gondolsz a sorozat beszüntetésének a hírérõl?
    Rose: Azt, hogy nem lehet beszüntetni valami olyat, ami nem is létezik. Úgy értem, mindenkinek lejárt a szerzõdése, vagyis a nyolcadik évaddal vége a sorozatnak. Miért kellett így megszégyeníteni a mûsort? Szépen vége van, erre "beszüntetik". Ez kábé olyan, mintha kényszerítettek volna minket egy pisilõversenyre, vagy ha belerúgtak volna még egyet a halottba. Nagyon idegesítõ dolog volt. Végig mi voltunk a ronda mostohagyerek.
    Riporter: Miért nem lettél te is producer, mint Alyssa és Holly?
    Rose: Megkérdezték, hogy akarom-e ezt a plusz munkát meg a titulust, én meg megkérdeztem, hogy azért több pénz jár-e, õk meg mondták, hogy nem, úgyhogy mondtam, hogy akkor köszönöm, nem... Tényleg, ez az egész arról szól, hogy hogyan kezeltek minket. Sikeresek voltunk, nem volt elõttünk felvezetõ mûsor, és nem voltak hajlandóak rendesen reklámozni minket. (A felvezetõ mûsor egy olyan nézett mûsor, amit egy másik mûsor elé tesznek azért, hogy a másik mûsort is megnézzék az elsõ mûsor nézõi, vagyis hogy ne kapcsoljanak el, ezzel növelve a mûsor nézettségét. A Bûbájos boszorkák elõtt sosem volt ilyen felvezetõ mûsor. - charmed.hu megj.)
    Riporter: Van kedvenc részed?
    Rose: Amikor Billy Zane volt a vendégszereplõnk, az nagyon jó volt.
    Riporter: Van olyan varázserõ, amit szívesen elfogadnál a való életben is?
    Rose: Mostanában állandóan repülõgépen ülök, és ezzel rengeteg idõm elmegy. Örülnék, ha tudnék repülni.
    Riporter: Úgy hírlik, a híres hollywoodi tárgyak nagy gyûjtõje vagy. Miket sikerült megszerezned a pénzbõl, amit itt kerestél?
    Rose: Ez vicces kérdés, mert amikor elõször idejöttem, akkor csak annyit kértem, hogy legyen elég pénzem fodrászra. Azóta háromszor váltottam házat. Költöttem még pénzt az 1930-as évekbeli Brown Derby étterem kalapjára, és az RKO eredeti betûire. (A Brown Derby étterem egy híres Los Angelesi étterem, amibe a harmincas évek hollywoodi sztárjai jártak. Az étterem kalap alakú, és az épület tetején is van egy nagy barna kalap, ezt vette meg Rose. Az RKO pedig egy több cégbõl összeállt rádiós és filmes cég volt, ami a huszas évektõl az ötvenes évek végéig számos híres filmet jegyez, többek között az 1933-as King Kongot vagy az 1941-es Aranypolgárt. - charmed.hu megj.) De a legfontosabb az, hogy körülbelül százötvenezer dollárt költöttem a Boston terrieremre, aki meghalt volna, ha nem tudom kifizetni az orvosi költségeket.
    Riporter: Mik a visszajelzések a rajongóktól?
    Rose: Tele van a rajongókkal a térkép, csodálatos, hogy bárkit megérint a mûsor. Teljesen vegyes a rajongótábor, tizenhárom éves lányoktól hatvanöt éves taxisofõrökig.

    Riporter: Holly, úgy tûnik, hogy kicsit csalódott vagy, hogy Shannen és Julian nem jönnek vissza a fináléba.
    Holly: Julian, Cole-ként, visszajött a százötvenedik részben, és az tök jó volt. Nagyon élveztük azt a részt. Julian megmondta hogy imádna visszajönni a kétszázadik részre, dehát sajnos addig nem nagyon jutottunk el. Õ meg elment a Fantasztikus négyes filmbe, meg a Kés/Alattban is fõszereplõ, úgyhogy elég elfoglalt. Shannen meg, hát az egy teljesen másik történet. Életben és tiszteletben tartjuk Prue emlékét.
    Riporter: Mit gondolsz arról, hogy vége a sorozatnak?
    Holly: Egy ideje már tudtuk, hogy ez jön. A csatorna számára mi sose voltunk egy Buffy. Sosem reklámoztak minket, sosem kezeltek minket olyan jól, mint a többi sorozatot. Tavaly mind sírtunk. Én már tavaly kisírtam magam. Elvégeztük a munkánkat, bejöttünk, megcsináltuk, hazamentünk, és nem lettünk halálos ellenségek.
    Riporter: Változott valami azzal, hogy producer lettél?
    Holly: Annyi, hogy úgy kellett tenniük, mintha hallgatnának ránk. Még egy sima hirdetõtáblát sem vettek nekünk a Sunset Boulevard-ra, amíg Shannen nem ragaszkodott hozzá. Mi mind együtt tartottuk össze ezt a mûsort. Büszkének kellene lennünk erre.
    Riporter: Van kedvenc részed?
    Holly: A kedvenc részem az elsõ leprikónos (koboldos). Azt szeretem. Meg amit mindig is akartam, az egy rész démonok nélkül. És azt hiszem, hogy ebben az utolsó részben megkaptam. Úgyis mindig a lányokról és a valódi életrõl szólt a mûsor, és a rajongók is ezt kapják.
    Riporter: Nagyon közel álltok egymáshoz, az egész stáb.
    Holly: Mind átestünk egymás szakításain, meg az esküvõin, meg az én ultrahangjaimon. Igazi család lettünk, és a rajongók csodálatosak voltak azzal, hogy hétrõl hétre beengedtek minket az otthonaikba. Azt hiszem, hogy a legkedvesebb pillanatok azok voltak, amikor gyerekek jöttek a Make-A-Wish Alapítványtól (egy alapítvány, ami halálos betegségekkel küzdõ gyerekek kívánságait teljesíti - charmed.hu megj.), agytumorral vagy valamilyen más súlyos betegséggel, és akkor azok a gyerkeek azt mondták, hogy bearanyoztuk a napjukat. Minden nap azért igyekszem, hogy jó legyen ez a mûsor, és nagyon jól esik a családok és a rajongók hálája.

    Riporter: Alyssa, te mit érzel most, hogy véget ér a sorozat?
    Alyssa: Könnyes lesz a szemem csak attól, hogy rá gondolok. Mindannyiunkat nagyon megérint a dolog, annyira nagy része volt az életünknek. Azt hiszem mind tudtuk, hogy jön a vége, mert mindannyiunknak a nyolcadik évadig tartott a szerzõdése. Szóval ha folytatni akartuk volna, eleve újra át kellett volna mennünk az egész egyezkedési procedúrán. Én meg túl drága vagyok, a kilencedik év megtörné õket (nevet). Tudtam, hogy jön a vége, azt hiszem, már tavaly. Tavaly még nehezebb volt, mert fogalmunk sem volt, hogy mi lesz. Volt még egy évünk hátra, õk meg sem nem adták meg a folytatást, sem nem szüntették be a mûsort, szóval a tavalyi évadzáró összejövetelen konkrétan úgy voltunk ott, hogy fogalmunk sem volt, hogy most örökre elbúcsúzunk vagy visszajövünk. Úgyhogy tavaly nehezebb volt.
    Riporter: A tavalyi év elég eseménydús volt. Mik a kedvenc emlékek?
    Alyssa: Nem akarok túl sokat emlékezni, mert ilyenkor a szomorúság elönti az ember egész testét és nem akar mást csak magzatpózban feküdni. Nyilvánvalóan izgalmas dolog ez, mert ez az élet, az élet a változásról szól, és holnap jön egy új nap. Bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik, és az összes többi klisés szöveg, ami most eszembe jut. De ez nehéz dolog. Egy ilyen sorozatnál több idõt töltesz a színészekkel és a stábbal mint bárki mással. Egyszerûen sejtszinten az életem részévé váltak a nyolc év alatt.
    Riporter: Milyen volt egy ilyen mûsor mellett felnõni az elmúlt nyolc évben?
    Alyssa: Azt hiszem az életem egy részeként fogok visszatekinteni erre a nyolc évre mindaz alapján, amit csináltunk. Tizenegy éves koromban, a Ki a fõnök?-kel kezdtem a tévézést, a Charmeddal meg megint az az érzésem, mintha egy családban lettem volna. Annak ellenére, hogy szerintem az elsõ évad óta nem láttam egyetlen teljes részt sem.
    Riporter: Van erõ, aminek örülnél, ha birtokolnád?
    Alyssa: Azt hiszem, a gyógyítás lenne az, ami a legjobb lenne. Ez a mûsor javította a mágiával való viszonyomat, amit én inkább imának neveznék. A jelenlegi életemben már vannak olyan apró kis rituálék, amiket megcsinálok.
    Riporter: A híresség-státuszodat arra is használtad, hogy jótékonykodj.
    Alyssa: Igen, 2000-ben három hónapig éltem Dél-Afrikában, és amikor hazajöttem, akkor azt éltem át, hogy az a hely felélesztette bennem a humanitárius oldalamat. Aztán kapcsolatba léptem az UNICEF-fel, és már több, mint két éve dolgozom jószolgálati nagykövetként. Ez a legfontosabb dolog, ami motivál. Gyakorlatilag tanulmányi kirándulásokon veszek részt. Voltam Angolában, Ecuadorban, Afrikában, ilyenkor elmegyek az adott országba és megismerkedem az ottani UNICEF-programokkal és a tevékenységükkel. Amikor hazatérek, javaslatokat teszek az itteni UNICEF belsõ embereinek, és leginkább próbálom növelni az emberek tudatosságát, és azoknak az embereknek a hangja lenni, akiknek nincs hangjuk.
    Riporter: Kedvenc rész?
    Alyssa: A sellõs rész nagyon kemény volt, mert félek a víztõl. A melleim még utána két hónapig tele voltak horzsolással mert a sellõ-melltartót sebészi ragasztóval tették fel. Az meg elég félelmetes, ha az ember fél a víztõl aztán a víz alatt kell forgatnia olyan ruhában, amiben össze vannak kötve a lábaid. Teljesen ki voltam, magamban azt gondoltam, hogy úristen, ezek az emberek szemetek, mind meg vannak õrülve. Én brooklyni lány vagyok, nálunk még medencék sincsenek, csak tûzcsapok, úgyhogy az egész nagoyn fura volt.
    Riporter: Megmarad a barátságotok a mûsor után?
    Alyssa: Száz százalék. Alig várom, hogy lássam, hogyan halad tovább mindenki karrierje.

    Riporter: Brian Krause, Leo viszonylag hosszú kihagyás után tér vissza a sorozat végére. Tényleg a csökkenõ költségvetés miatt maradtál ki?
    Brian: Nem egészen értem, hogy mi volt a háttere Leo kihagyásának, amikor a helyemre ugyanolyan drága vagy még drágább szereplõk kerültek. De legalább a végén itt lehetek, és ezért hálás vagyok.
    Riporter: Milyen visszajönni?
    Brian: Más. Olyan dolog, amirõl Brad egész évben beszélt. Valami olyasmi, amit nagyon meg akartam csinálni, és átérzem, hogy íróként megpróbál összefoglalni nyolc évet, visszahozni az összes nagy játékost. Én egy kicsit most távol voltam ettõl az egésztõl, egymagam próbáltam valahogy megoldani az átmenetet, és most jó móka visszajönni.
    Riporter: Elég gyakran búcsúztál.
    Brian: Hát az elmúlt nyolc évben kábé hússzor.
    Riporter: Van kedvenc részed?
    Brian: Az Érzéktelenség, aminek segítettem a megírásában, az az egyik kedvencem.
    Riporter: Miben változott a szereplõ, akit alakítasz?
    Brian: Amikor elõször voltam itt, nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán marad-e ez a szereplõ a sorozatban, Brad meg remélte, hogy lehet egy ilyen gondoskodó, gyámkodó figura. Leo a kívülállóból egyre inkább részese lett a lányok életének, barát lett, szeretõ, apa, férj és bizalmas. Szóval a család része lettem, és így színészként is elég széles skálán mozoghattam.
    Riporter: A lányok közül többen keserûséget éreznek a stúdióval kapcsolatban. Te mit gondolsz? Lesz szerinted spinoffja (testvérsorozata) a Charmednak? Mindig emlékezni fognak rád, mint Leo-ra?
    Brian: Nem zavarna, ha így lenne. Abban bízom, hogy nem ez lesz az egyetlen dolog, amire velem kapcsolatban emlékezni lehet. Remélem, hogy ez az életem egy fejezete. Nyolc év, az elég nagy fejezet, de remélhetõleg ez elég lesz arra, hogy továbblépjek és más dolgokat is csináljak. Ha majd mindig Leoként ismernek csak, az is jó. Azt viszont nem tudom megsaccolni sem, hogy mit mûvelt a Paramount és a The WB, hogy a pénz volt a baj vagy az, hogy más szereplõket akartak. Nem tudom, hogy új tehetségeket akartak kinevelni, hogy aztán majd kezdjenek valamit velük. Tényleg nem tudom. Számomra végül ez áldás lett, komolyan mondom, mert volt idõm a saját rövidfilmemet megcsinálni, és más projektekbe is belevágni. Szívességet tettek velem azzal, hogy kimehettem a világba és új sorozatok pilotjaiba is beletekintsek.
    Riporter: Mit gondolsz a mágiáról, és milyen erõt szeretnél?
    Brian: Azt hiszem, mindig is hittem a varázslat létezésében. Egyszerûen túl sok olyan kultúra van az egész világon, ami varázsol vagy hasonló tevékenységet ûz. A magam részérõl pedig nagyon örülnék ha Leo-hoz hasonlóan bármikor bárhol feltûnhetnék a világban. Az szuper lenne. Szerencsés a szerepem, hogy õ ilyeneket csinálhat.
    Riporter: Mit szerettél abban, hogy Leo-t játszhattad?
    Brian: A legjobb a szereplõben az, hogy van benne egyfajta tisztesség, vagy feddhetetlenség, és ez mindig is megvolt benne. Mindig megmondta, hogy mi a teendõ, a legjobb választási lehetõség, akkor is ha egy másik, rossz út jobbnak tûnik. Azt hiszem, hogy Leo karaktere felveti a jóhoz és a rosszhoz fûzõdõ gondolatokat és érzéseket. Minden részben, és az egész sorozat ívében, folyamatosan történtek velem jó és rossz dolgok, ennek ellenére azt a szereplõt játszhattam, akivel a becsületességet és a hûséget lehetett asszociálni.
    Riporter: Hogyan változtál a mûsor ideje alatt?
    Brian: Amikor elkezdtem itt dolgozni, házas voltam és volt egy két éves fiam. Most tíz éves fiam van és elváltam. Most már megvan az a képességem, hogy egy picit megálljak és megkérdezzem magamtól, mit kezdjek az életemmel. Pénzügyi szempontból csodálatos volt. Emberileg pedig azt hiszem hogy kinyitotta a szememet. Annyi évet töltöttem itt csodálatos emberekkel, és most hogy vége, jövök rá arra, hogy mennyi embert nem ismertem meg és mennyi olyan dolog van, amit nem tudok ezeknek az embereknek az életérõl. Kinyílt a szemem arra, hogy tudatos legyek a környezetemmel kapcsolatban, kicsit jobban élvezzem az adott pillanatot, és hogy több ember legyen körülöttem. Színészként azt hiszem, fejlõdtem, a dolgok leegyszerûsödtek, és sokkal kényelmesebben érzem magam a díszletben. Megtanultam belesétálni bármilyen szituációba és ott a lehetõ legjobbat kihozni magamból.
    Riporter: Szerinted miért tartott ilyen sokáig ez a sorozat?
    Brian: Hát, nézz csak rá erre a három lányra, négy lányra, öt lányra, aki a mûsorban volt. Hihetetlenül tehetségesek. Gyönyörûek. Jópofák. Aztán ott vannak az írók és Brad. Ez a mûsor nem egy súlyos darab. Vannak kemény pillanatok, volt is nem egy, mind sírtunk, mind nevettünk, mindannyiunknak jutott minden a részek során. Ez egy vígjáték. Meg akciósorozat. Meg dráma, meg thriller. Szerintem ez varázsolja el az embereket, ez az, amire szerintem a leginkább reagál a közönség.
    Riporter: Mentek már úgy oda hozzád, hogy "Te vagy Leo", vagy valami hasonló?
    Brian: Van egy pár ember, aki azt gondolja, vagy akár vakon hisz abban hogy ez a szereplõ valódi, és jópár ember kért már meg hogy mondjak értük imát, vagy gyógyítsam meg õket, vagy tegyem õket jobb emberekké, vagy segítsek rajtuk varázslattal. Ez idõnként megtörténik (nevet). Amikor tudok, segítek.

    Riporter: Brad Kern, kezdettõl a sorozattal volt. Volt szó arról, hogy visszahívják Shannen Dohertyt?
    Brad Kern: Nem kerestük meg Shannent. Errõl nem tudok túl sokat mondani. Az elsõ három évben nagyon fontos szerepe volt a sorozatban, de van jó pár olyan dolog, amit nem az én tisztem megvitatni. A pénzügyek volt az egyik probléma. Másfelõl azt hiszem, hogy a sorozatnak, amiben öt éve van velünk Rose - ami két évvel több, mint amennyit Shannen volt a mûsorban - sokkal inkább azokról a nõvérekrõl kellene szólnia, akik többet voltak itt, mint arról, aki nincs itt. Az utolsó részben ezzel foglalkozunk.
    Riporter: Akkor ki jön vissza?
    Brad Kern: Piper visszajön. Phoebe visszajön. Paige visszajön. Brian Krause visszajön. A nagyi és Patty is visszajön. Van egy olyan jelenet az utolsó részben ahol tizenkét ember van egyszerre jelen.
   Riporter: Julian visszajön?
   Brad Kern: Nem, nem. Juliannek, akit én barátomnak tartok, nagyon jól halad a karrierje, és visszahozni egy napra, hogy egy nem hagyományos történetszálat felépítsünk a szerepe köré, nos az nehéz.
    Riporter: Mennyire volt nehéz úgy megírni a cselekményszálakat, hogy mindenki meg legyen elégedve azzal, ahogyan befejezõdik a lányok története?
   Brad Kern: Nem hiszem, hogy valaha ki fogok tudni találni olyat, amivel mindenki meg van elégedve. Ez olyan dolog, amin túl kellett tennem magam, vagyis azon a nyomáson, hogy megpróbáljak mindenkinek tetszõ dolgot csinálni. Rájöttem, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Ezt nem lehet egyetlen történetben megcsinálni. Végül úgy döntöttem, hogy inkább egyfajta érzést, hangulatot próbálok elérni, egyfajta melegséget, reményt. Ez az amit az utolsó történetben kerestem. Az, hogy pontosan mi fog történni, azt néhány héttel ezelõttig én sem tudtam. Voltak olyan dolgok, amit már öt vagy hat éve meg akartam csinálni, dolgok, amiken gondolkodtam, ezek még mindig megvannak a fejemben, és ezek közül néhány beépült az utolsó részbe. Bíztam abban, hogy mûködni fog, és azt hiszem, hogy nyolc év után ez a rész olyan, aminek nagyon örülök.
   Riporter: Az összes apró cselekményszálat megpróbálod szépen elvarrni, vagy inkább azt mondod hogy "a fenébe is" és nem foglalkozol ezzel a kérdéssel?
   Brad Kern: Teljes mértékben foglalkozom a kérdéssel. A Charmed elõtt nem voltam egyórás sorozatnak az írója, és fõleg nem olyan sorozatnak, ami ennyi évig futott, és aminek ennyire ismerik minden oldalát a rajongók. Nagyon hûségesek a rajongók. Szóval ez, hogy visszanyúlunk a múltba, elõrenézünk a jövõbe, ez olyasmi, mintha az emberek kedvenc részeit megpróbálnánk egy kicsit egybegyúrni, és akkor a szereplõk olyan helyzetekbe kerülnek egymással, mint még soha. Ez egy teljesen új terület, teljesen új kapcsolatokkal. Ez olyasmi, amit egyszer meg akartam csinálni.
    Riporter: Van még olyan cselekményszál, amivel mindenképp akartál foglalkozni?
    Brad Kern: A legnagyobb történet, amivel meg akartam birkózni, az az volt, hogy valahogy eljussunk a jövõbe a gyerekekhez és hogy visszamenjünk a múltba a lányok anyukájáért és nagymamájáért, mert igazából ez a család, és ez végtére is egy testvérekrõl szóló sorozat, ráadásul olyan testvérekrõl szól, akiknek nagyon nagy az örökségük, szellemi értelemben. Tudtam, hogy egy ilyen motívumot behozni, ha minden jól megy, olyasmi érzést kelt majd, hogy bár visszanyúlunk, hogy tiszteletben tarthassuk a múltat, elõre is nézünk, így nem úgy tûnik majd, hogy a történet az utolsó epizóddal véget ér. Ez olyasmi, amit már öt éve szeretnék megcsinálni.
    Riporter: Hogyan tartott ilyen sokáig a sorozat?
    Brad Kern: A televíziózás világában az ember sosem lehet biztos. Minden történés és tapasztalat, jók és rosszak egyaránt, hozzájárult ahhoz, hogy mûsoron maradjunk. Az, hogy miért volt tartós, az szerintem a sztároknál kezdõdik. Õk vonzzák a szemeket a képernyõhöz, közöttük van az a bizsergés és az a háttér, ami mozgatja az egészet, a rajongók pedig a központja a mûsornak. A színésznõk elhitetik, hogy testvérek, elhitetik a varázslatot is, és a varázslat lesz a hab a tortán. Ezek a dolgok túllépnek a demográfiai (társadalmi, korcsoportbeli) és a földrajzi határokon. Nemzetközi, mert családról és nõvérekrõl szól. Mindenhol van család és vannak nõvérek, és a mágia is olyasmi ami a átlépi a határokat. Szóval itt vannak a lányok, a varázslat és a család - ez a legjobb ötletem arra, hogy miért maradtunk fenn.
    Riporter: Van kedvenc részed?
    Brad Kern: Egyszerûen túl sok van ahhoz, hogy csak úgy válasszak egyet. A történet szempontjából mindegyik rész az én gyerekem, még a csúnyábbak is. A kedvenc történeteim azok voltak, amikor Chris megjelent a jövõbõl és mindenkit meglepett. Az jól mûködött. Nyolc év alatt mindig nehéz elõre megmondani, hogy mikor milyen problémát kell megoldani, megváltoztatni a szereplõk közti dinamikát. Amikor Juliant behoztuk, az is teljesen megváltoztatta a dinamikát. Rose-nál ugyanez volt, megváltoztatk a vizsonyok. Nagyon áldott helyzet volt, hogy sztárszínészek jöttek és mentek az évek alatt, és ez segített tartani a történetet.
    Riporter: Amikor ennyi embert hoztok össze, hogyan oldjátok meg, hogy ne legyen olyan, mint a Csillagok Háborúja legvégén a buli az Ewokokkal?
    Brad Kern: Hû, nem tudom. A szereplõk, akik visszajönnek, annyira benne vannak az egész történetben. Az egész sorozatot áthatják és õk mesélnek a nõvéreknek és a többi szereplõnek akit a nyolc év alatt megismertünk. A nézõk kezésben lesz a végsõ döntés, hogy olyan lett-e, mint egy Ewok-parti, de szerintem mûködik, a szereplõk egyenként mind ott vannak, és az ember átérzi az egész családi hagyomány-dolgot.
    Riporter: Mennyire szólhattak bele a lányok abba, hogy mi történjen a karakterükkel?
    Brad Kern: Folyamatosan beszéltem velük. Sosem szégyellték megmondani a véleményüket, ami egy nagyon jó tulajdonságuk. Mindannyian részt vettek az utolsó rész kialakításában. Hogy õszinte legyek, meglehetõsen sokat írtam át az utolsó elõtti elõtti részen az õ véleményük alapján. Õk bíztak bennem, hogy segítek a sorozat megrendezésében és abban, hogy a megfelelõ irányba haladjon, ugyanakkor én is hallgattam rájuk amikor azt mondták, hogy "Nekünk ez nem tetszik". Azt hiszem ez volt a helyzet az utolsó elõtti elõtti résszel. Bonyolult dolog írni a szerepeiket, mert ott vannak az érzések, az érzelmek, ott van rengeteg dolog, amit rendesen le kell zárni. Megvan a joguk arra, hogy felemeljék a szavukat, és éltek a jogukkal.
    Riporter: Nemzetközi szinten is nagyon népszerû a sorozat. A beérkezett levelek alapján melyik ország a leginkább elkötelezett a mûsor mellett?
    Brad Kern: Hát, a levelek nagy részét nem én kapom, mert egy részüket a csatorna, a másik részüket meg a gyártó cég, a Paramount kapja. Nem nekem szokták címezni a leveleket, úgyhogy nem tudom, hogy melyik országból kapjuk a legtöbb levelet. Azt tudom, hogy egy tonna levelet kaptunk, de annyi minden változott az elmúlt években a kábeltévézésben meg magán a The WB tévében is. Most ez egy teljesen új csatorna, teljesen új rezsim, teljesen új mentalitás. Például senki sem hívott fel a csatornától, hogy megkérdezze, hogy akarok-e beszélni a folytatásról vagy egy spinoffról. Azzal az utasítással kezdtük ezt az évet, hogy találjunk ki valamit, hogy továbbra is mûködjön a sorozat vagy hogy legyenek szereplõk akikkel lehet spinoffot csinálni. Ezzel a feltétellel kaptunk nyolcadik évadot tavaly ilyenkor, de idén senki sem hívott engem az új vezetéstõl. Senki sem figyelt oda ránk vagy válaszolt a levelekre, de azt kell mondjam, hogy nekem így is jó, mert úgy érzem, hogy nagyon jó kifutása volt a sorozatnak, és nem akarjuk túl késõn befejezni a történetet, egy évvel azután hogy már vége kellett volna legyen, és ez a lehetõség mindig fennáll. Nagyon örülünk ennek az egy plusz évnek. Jól alakultak a szereplõk történetei és a kapcsolatuk, és jó az is, ahogy befejezzük, és megint mondom, hogy az ember a televíziózás világában nem kapja meg a lehetõséget, hogy a saját feltételei mellett fejezze be a mûsorát.
    Szóval a rövid válasz az az, hogy a rajongói levelek a csatornához mennek. A levelek amiket én személyesen kaptam, azok két csoportra oszthatóak. Az egyik a "Kern, fogalmad sincs, hogy mit mûvelsz, most rögtön hagyd abba." - azt hiszem ez a feleségemtõl jött. Aztán jöttek olyan emberektõl is levelek, akik megértik vagy akiket megérintett egy-egy dolog, amit csináltunk. Felülkerekedni a gonoszon. Dönteni azért, hogy jót tegyünk. Tisztelni testvéreket és családot. Az embereket megérintette ez a néhány kis üzenet, amit a részekben csináltunk.
    Riporter: Mi következik most? Mit csinálsz, ha vége a sorozatnak?
    Brad Kern: Olyan volt, mint egy daráló. Nehéz volt. Nyolc éve heti hat-hét napot dolgoztam végig. Van egy hat éves fiam, akinek - és erre büszke vagyok - próbálok a lehetõ legjobban az élete része lenni, de egy hetven-nyolcvan órás munkahét, heti hat-hét napos munkával... Szóval két évvel a mûsor kezdete után született. Most hat hónapot szeretnék vele tölteni. Megmondtam az ügynökömnek, hogy ne keressen. Kikapcsoltam az üzenetrögzítõt. Most van hat hónapom arra, hogy behozzam a lemaradásomat a családommal, megnézzem, hogy hol van még bennem kiaknázatlan kreativitás és megnézzem, hogy milyen lehetõségeim vannak. Napi huszonnégy órát voltam ezzel a mûsorral, úgyhogy most egy kicsit távol akarok lenni a munkától, hogy megnézzem, hogy merre mehetek tovább.
    Riporter: Szeretnél a mûfajban maradni?
    Brad Kern: Imádom ezt a mûfajt. Imádom a fantasyt. Feltérképezzük a csillagokat és körbejárjuk a világot. Szeretek az ismeretlennel játszani, és ez az, ami inspirál.

©2006 - Magyar Charmed Portál. A finálé forgatása alatt készült riportot fordította: Dobay Ádám

<<vissza