A Halliwell-ház
   A lányok filmbéli háza a sorozat igazi meghatározó eleme lett az évek folyamán. Egyedi kialakítása, stílusos berendezése a Bûbájosok védjegyévé vált, és méltó otthont adott a nyolc éven át tartó kalandoknak. Most megtudhatod, hogy milyen is a ház valójában, és hogy forgatták a sorozatot a díszletek között és az igazi háznál.
A ház története a sorozat szerint
   Az épület 1906 óta a család tulajdona. A ház épp ugyanolyan távol van az öt alapelemtõl: a földtõl, a víztõl, a fémtõl, a tûztõl és a fától. Amikor az öt elemet összekötjük, pentagrammot formálnak, melynek pont a közepén található a ház. Az öt elem közti elhelyezkedése miatt egy spirituális nexusnak ad otthont a hely, a pentagrammbéli elhelyezkedése pedig boszorkány-központtá is teszi. Spirituális nexus-mivolta miatt a ház és lakói a rossz és jó között ingadozhatnak, egyszerre vannak kitéve mindkét hatásnak. Boszorkánynexusként e hely a jó és a rossz csatatere: ha a jó birtokolja, az válik erõsebbé, ha a rossz irányítja, az terjed. Nemzedékeken át a Halliwell-ház volt azoknak a boszorkányoknak az otthona, akik a helyet a jó részére foglalták, és akik leszármazottai fenntartották e hagyományt. A viktoriánus ház hatalmas, tágas és világos, ízlésesen berendezett, démonok által viszont gyakran legéetett, összetört... Az ablakok és a fõbejárati ajtó ki tudja, hányszor lett cserélve. De hát ez a "munkával" jár. A felsõ szint ad otthont a lányok hálószobáinak: a legnagyobb szoba Prue-é volt, amíg Piper és Leo össze nem házasodtak, ekkor ugyanis õk költöztek oda, Prue pedig Piper szobájába, amit Prue halála után Paige kapott meg. A felsõ szinten van még egy fürdõszoba, valamint Paige, Phoebe szobái, illetve Wyatt és Chris gyerekszobája is. A ház alatt egy viszonylag nagy pince foglal helyet, ahol lehet edzeni, Phoebe késõbb ott gyakorolja majd a kick boxot és az önvédelmet. A pince a Nexushoz legközelebb esõ pont. A tetõtér egészét a hatalmas padlás foglalja el, ahol sok kramanc, valamint a boszorkánysághoz szükséges kellékek, többek között az Árnyak Könyve is található. A házhoz tartozik egy kis kert, ahova a télikertbõl lehet eljutni, valamint egy garázs is, amit csak a nyolcadik évadban láttunk.
A ház a valóságban
   A filmben a lakcím 1329 Prescott Street, San Francisco. Valójában ez a cím nem létezik, és a ház igazából Los Angelesben van, a 1329 Carroll Avenue címen, az Angelino Heights negyedben. A ház igazi neve The Innes House, és 1887-ben építette Daniel Innes, helyi tanácstag. A házat 1920-ban eladta, és a második tulajdonos kezében volt 1971-ben bekövetkezett haláláig. A házat ekkor Murray Burns, szintén egy tanácstag vette meg, és azóta is az õ tulajdonában van. Az utcában van egy másik háza, a The Heim House (1320 Carroll Avenue), amit a filmbéli padlás megtervezéséhez használtak, hiszen ennek nagyobb a padlása. Az Innes-ház viktoriánus stílusban épült, akárcsak az utca többi épülete, és sajátossága, hogy gyönyörûen megmunkált tornáca van, és stílusában felfedezhetõek a japán építészet egyes elemei.A többi házhoz hasonlóan ehhez a házhoz sem tartozik garázs, mivel a 19. században még nem volt erre szükség, és biztonsági okokból kéménye sincs, mivel Los Angelesben gyakori a földrengés, és ilyenkor a kémény az, ami elõször ledõl.
   A ház helyét a Google térképen meg is nézheted, így ha arra jársz, odatalálsz. :) A térképet itt találod. A ház más filmekben is szerepelt, az élesszemûek például kiszúrhatták a Tök Alsó c. filmben, a magas nõ lakott benne. Ebben a filmben nem mellesleg szerepelt a Zankou-t alakító Oded Fehr is. :)
   Az utca további ismerõs házai: The Sessions House (1330 Caroll Avenue), ahol az alakváltók laktak az elsõ évad harmadik részében, illetve The Foy House (1327 Carroll Avenue), ahol Dan Gordon lakott.
A forgatás
   A sorozat során háromféleképpen forgattak, ha a házról volt szó, egyrészt az igazi háznál (melyre két példa van), másrészt pedig a Paramount stúdióban felépített díszletben.

1. Second Unit felvételek

   Amikor a házat kívülrõl mutatják, akkor egy úgynevezett second unit (a forgatási munka dandárját végzõ fõcsoporttól eltérõ, kislétszámú, második stáb, saját rendezõvel, operatõrrel, stb.) elment a Carroll Avenue-ra, és felvették a házat különbözõ szögekbõl illetve különbözõ napszakokban. Ezt aztán késõbb beleszerkesztették az adott epizódba. Az epizódok alapos újranézése azt is leleplezi, hogy nem forgattak minden évadhoz új felvételeket, gyakran ugyanazokat a felvételeket használják újra és újra, akár különbözõ évadok részeiben is.

2. Színészek az igazi háznál
   A második verzió az, amikor a lányok kijönnek/bemennek a házba, és az utca felõl látjuk õket. Ilyenkor õk is elmentek a stábbal a Caroll Avenue-ra, és felvették, ahogy ott közlekednek. Erre a fajta felvételre a legjobb példa talán az évadvégi szokásos ajtóbecsukás: ezek az igazi háznál vannak felvéve, amit az is jól mutat, hogy általában mindig van egy fal az ajtót becsukó mögött, ami a díszletben nincs ott. Bõvebben ld. az igazi és a díszletház különbségei részt.

3. Felvételek a díszletek között

   A ház teljes belsõ része, valamint a külsõ falak egy része teljesen meg van építve a Paramount stúdiójában. Ha a lányok kinyitják az ajtót valakinek, aki megérkezik, vagy az ajtó elõtt búcsúzkodnak, az mind-mind a díszletek között történik. Az, hogy valójában nem is az igazi házban vagyunk, talán a 3.15 - Az esküvõ címû részben a legfeltûnõbb. A távoli, Second Unitos felvételeknél gyönyörûen látszik, hogy a ház bejárati ajtajához egy lépcsõ vezet, amin a szereplõk is sokszor ücsörögnek. Ám amikor T. J. beront a Harley-jával és elrontja Piper esküvõjét, világosan kiderül, hogy egy teljesen egyenes úton hajtott be, ráadásul mikor Prue-val egyetemben elszáguld, jobbra kanyarodik le, ahol elvileg a külsõ felvételek alapján kis kerítés és virágokkal teli erkélyládák vannak. A díszletház bejárata nyitott ajtónál virágokkal van elkerítve (a lépcsõ helyett), és a szembeház valójában egy nagyfelbontásban kinyomtatott fotó. A díszlet-bejárati ajtó stúdiófotóját itt nézheted meg.
Az alsó szint
   A teljes alsó szint meg van építve egybe, beleértve a bejárati ajtó részét és a télikert külsõ felét, kerttel együtt, és az emeletre vezetõ lépcsõ plafonig tartó szakaszát. Az alsó szint szobái fixen meg vannak építve, és jól értelmezhetõ, hogy mi merre van. Az egyetlen, ami a sorozat története folyamán változott az alsó szinten, hogy a lépcsõ alatti kis ajtó elõször fürdõszoba volt (ld. 1.04 - Halálos szerelem, mikor Prue onnan jön ki, és megijed, hogy Mark meglátja fürdés után), késõbb pedig raktár-gardrób lett (ld. 5.15 - A nap, amikor a mágia odaveszett, Phoebe és Paige ide szuszakolják be a halott démont, Stanley-t). Az alsó szint alaprajzához kattints a kis képre! (Új ablakban nyílik meg!) A díszletház alsó szintjén 3 Dimenziós sétát itt tehetsz!
A felsõ szint

   A felsõ szint a ház trükkösebb és kevésbé átlátható része. A lépcsõfordulónál kezdõdik a díszlet, megvan benne a közlekedõ, és a belõle nyíló fürdõszoba, valamint két szoba: a nagyobb, ami Prue-é volt, késõbb pedig Piper örökölte meg, illetve a folyosó végén található kicsi szoba, ami varázslatos módon egyszerre több lakónak ad otthont. Ez a szoba ugyanis Phoebe szobája, Paige szobája, valamint Wyatt (és késõbb Chris) gyerekszobája is, csak a bútorokat cserélik ki mindig. A közlekedõ díszlete még jónéhány ajtót rejt magában, amik mögött azonban nincs szoba megépítve, úgyhogy elméletileg van hely mindenkinek, de ezt az egy szobadíszletet használják a szereplõk szobáinak bemutatására.

Második emelet díszletének alaprajza helyszínekkel
1. Piper szobája
2. Gardrób
3. Átjáró a WC-be (vagy saját WC)
4. WC
5. Fürdõszoba
6. Folyosó (balra a fürdõvel, hátul a "varázsszobával" és a vakajtóval)
7. "Varázsszoba"
8. Beugró Piper szobája elõtt (a képen a háttérben látszik)
9. Közlekedõ
10. Ajtó a padlásfeljáróval szemben
1. Közlekedõ
   A közlekedõvel és az oda vezetõ lépcsõfeljáróval kezdõdik a második szint díszlete. Az, hogy igazából ott nem is vezet le egy lépcsõ, egy kis megfigyelés után a 7.09 - Kövesd Leo-t c. részben látható: mikor Leo az epizód elején visszatekeri az idõt, a kamera egy gyorsított felvétellel felrohan a lenti nappaliból a padlásra. Lassított felvételen látszik, hogy amikor elhagyja az alsó szint lépcsõfordulóját, és megérkezik a második szintre, ott valójában nincs is lépcsõ, és a fél díszlet látszik csak, valamint a stúdió többi része (ld. kép). A közlekedõt egy dupla, színesüveges ajtó zárja le, amit a lányok ritkán használnak. Ezután egy hallba érkezünk, ahonnan több ajtó is nyílik. Balra, még a padlásfeljáró elõtt van egy ajtó, tõle jobbra egy kis beugróban még egy, ettõl jobbra pedig Piper szobájába jutunk el. Ezt az ajtót kivéve a többi vakajtó, nem vezet sehova, és a díszletben nincs mögötte semmi. Érdekes, hogy a Piper szobája elõtti beugrónak (az alaprajzon 8-as) a bal oldalán van egy ablak, pedig a padlásra vezetõ lépcsõvel szemben van egy ajtó, ami egy szobát sejtet, minek ablak egy szobára? Az ablakból egyébként is folymatosan jön a fény, tehát látszik, hogy a padlásfeljáró elõtti ajtó mögött nincs semmi. A folyosón szintén három ajtó van, balról az elsõ a fürdõbe vezet, a második vakajtó, és nincs mögötte semmi, a folyosó végi ajtó pedig a "trükkös szobába" vezet (ld. lejjebb).

2. Piper szobája
   Piper szobája (korábban Prue-é volt, az alaprajzon 1-essel jelölve) a legnagyobb a szobák közül, ha belépünk, még két ajtó nyílik belõle, balra egy gardrób (ami sokáig Wyatt kisszobája volt), jobbra pedig egy folyosó a vécéhez. A fináléban látottak alapján korábban valószínûleg Victor és Patty is itt lakott.

3. A fürdõ

   A fürdõszoba (alaprajzon 5-ös) a hosszú folyosóról nyílik, és két, egymással szembeni ajtaja van, a hátsó ajtó a vécébe vezet, itt hallgatózott Paige és Phoebe az 5.18 - Macskák háza c. részben, mikor kihallgatták Leo-t, ahogy Piper lánykérését tervezi. A vécébe vezet egy út Piper szobájából is, láthattuk a 6.17 - Az osztálytalálkozó c. részben, hogy Piper terhesség miatti reggeli hányása után onnan jön ki (alaprajzon a 3-as). Az elsõ évadban a fürdõ még teljesen máshol volt, nem volt még kialakítva a felsõ szint végleges formája. Mikor Prue a zuhanyzófülkében fulladozott az 1.13 - Péntek 13 c. részben, teljesen máshogy néz ki a fürdõ, mint késõbb (ld. 2. kép, a Prue megmentésére sietõ Andy és Darryl a késõbbi WC-ajtóból ront be a fürdõszobába), valamint az 1.06 - Pokoli menyegzõ c. részben amikor Piper terhességi tesztet végez, egy teljesen ismeretlen folyosón kopognak be hozzá a testvérei (ld. 1. kép), és a fürdõszoba is elképesztõen kicsi. A másik érdekes dolog a fürdõvel kapcsolatban, hogy a zuhanyzó mögött van egy szép díszes ablak a falon (ld. 4. kép). Pedig elvileg a fürdõ azon oldalán egy másik szoba van (csak az ajtaját látjuk), oda minek ablak...?

4. A varázslatos másik szoba, avagy sok jó boszi kis helyen is elfér?

   A szûk folyosó végén található szoba a másik szobadíszlet, ami Piper szobáján kívül meg van építve, és ez szolgált a felsõ emelet összes többi szobájának bemutatására, azt, hogy úgy érzékeljük, hogy valójában más szobában vagyunk mindig, a bútorok cseréjével érték el. Ez a szoba volt az elsõ három évadban (3.17-ig) Phoebe és Piper szobája, aztán Prue kapta meg, egészen a haláláig. A 4.06-ban pedig Paige ide költözött be, de továbbra is felváltva láttuk Paige és Phoebe szobájaként, majd mikor megszülettek a fiúk, már gyerekszobaként is funkcionált. A 7.17 - A babaházban c. részben Piper és Leo a babaház szobáiban elmennek abba, ami "most a fiúk szobája, de korábban nagyi varrószobája volt", és az is ugyanez a szoba. A legnagyobb segítség a trükk leleplezésére az ajtó mellett jobbra található kis sarkos beugró, illetve hogy az ajtóból kinézve a hosszú folyosó látszik.
   Egy kis csalással viszont a díszletházban valóban létezett egy plusz helyiség, és egyszer tényleg beléptünk Phoebe szobájába (ami az ajtaja alapján a fürdõ és a trükkös szoba közötti vakajtóból nyílik, ld. kép). A 6.11 - Szeress boszi, ne háborúzz c. részben mikor Paige és Phoebe elindulnak Phoebe szobájába, meglátják, hogy abból Piper konditermet csinált. A díszlet, amiben ott állnak az ajtóban, tényleg meg lett építve erre az alkalomra, ám mikor a szobát mutatják körbe, az még mindig a "trükkös szoba", azért is nem mennek el jobban bal oldalra a kamerával, mert akkor már látnánk az ajtót és a sarkos beugrót. Ebben az epizódban volt az, hogy Wyatt beköltözött Paige szobájának helyére, viszont miután Paige hazaköltözött Richardtól, akkor is ezt a díszletet használták a gyerekszoba bemutatására, amellett, hogy Paige is visszakapta a szobáját.
Phoebe szobájaként
Paige szobájaként
Wyatt és Chris szobájaként
Nagyi varrószobájaként
Pince
   A pince a lépcsõ szakasszal együtt szintén egy külön díszlet, ám a sorozat folyamán változott, hogy merre is nyílik a konyha felõl. Az biztos, hogy a konyhából nyíló ajtó egy kis közlekedõbe vezet, ez jól látszik például a 6.11 - Szeress boszi, ne háborúzz c. részben, mikor Nagyi kijön a füstös "pincébõl". Viszont hogy innen elõre egyenesen vezet le a lépcsõ, vagy jobbra kanyarodva, az sokszor változott. Az 1.15 - A mumus c. részben még a közlekedõbõl egyenesen tovább kellett menni a pincéhez (bár mikor Phoebe lenézett a pincelépcsõn, mögötte fal volt, ld. késõbb a 6.03-ban, ez azért van, mert a konyha és a pince két teljesen különbözõ helyen levõ díszlet, és nem érnek össze), de pl. a 6.03-ban mikor Paige és Piper lejönnek a pincelépcsõn, akkor látszik, hogy a közlekedõtõl balra van a konyha (onnan jön a fény), tehát õk jobbra kanyarodtak le, nem egyenesen jöttek a konyha felõl. A 7.22 - Valami boszorkányság c. részben pedig a kommandósok miután kinyitották az ajtót, jobbra kanyarodnak, holott a lépcsõ egyenesen le vezet, különben öt résszel korábban nem tudta volna Leo nyílegyenesen kirúgni Zankou-t a pincébõl, amikor a 7.17-ben megszállta a Nexus. A pincébe vezetõ irány tehát abszolút nincs egyeztetve, sem pedig a konyha és a pince díszlete, és az a legvalószínûbb, hogy két különbözõ pince-díszlet volt, hiszen az 1.15-ben látott kisebb is (rövidebb a lépcsõ, alacsonyabb a plafon), és más a bejárata.
Padlás
   A padlás az oda vezetõ lépcsõfordulóval együtt egy nagy díszlet, külsõ ablakait is megépítették, ugyanis elég gyakran történnek események a padlásablaknál. :) A padlás-díszletben 3 Dimenziós sétát itt tehetsz!
Különbségek az igazi ház és a díszletház között
   A legnagyobb különbség az igazi és a díszletház között természetesen az, hogy az egyik valóban létezik, a másik pedig csak egy stúdióban van szintenként felépítve. Mivel a stúdió egy zárt terület, a díszletház ablakainak kilátását a már említett "backdroppal", azaz életnagyságú, nyomtatott képpel intézik el. Így fordulhatnak például elõ olyan bakik, hogy a konyhából a kilátás úgy néz ki, mintha a ház egy domb tetején lenne, és mögötte egy völgybe sorakoznának a szomszéd házak (ld. kép) - holott ott egyszerûen csak egy kert van, amit néhány mûbokorral el lehetett volna intézni. Ez sokszor azért is van, mert a díszletért felelõs stáb (set department) a munka rohanásában nem mindig kap pontos felvilágosítást arról, hogy ide most mi is kéne, mirõl is van szó.
   Az eredeti házat a külsõ felvételeken kívül a Pilot forgatására használták. A le nem adott elsõ részt, melyben még Lori Rom játszotta Phoebe-t, teljes egészében az eredeti házban forgatták, ez a belsõ berendezésen és a falak elhelyezkedésén látszott. Egy észrevehetõ különbség például az, hogy ebbõl az epizódból hiányzik az a jelenet, amikor Piper meglátogatja Phoebe-t a szobájában és vacsorát visz neki. Ez azért volt, mert amíg az alsó szinten forgatták a Pilotot, a ház lakói a felsõ szinten laktak. Néhány jelenet megmaradt a sorozatban a Pilotból, így például a fõcímben is látható világító csillár, ami még egy teljesen más nappalit mutat (az eredetit), vagy például az a baki, amit sokan észrevettek: amikor Piper a legelsõ részben felszalad a lépcsõn az esõben, más ernyõ van nála, mint amikor belép a házba. Ez azért van, mert a lépcsõn felmenõs jelenetet az eredeti háznál forgatták és a Pilotból vágták be, ám azt, mikor Piper belép a házba, újra kellett forgatni (az új Phoebe és az addigra elkészült saját díszlet miatt), és ezt már a díszletházban forgatták, tehát több hónap is eltelt a két jelenet felvétele között, akkor pedig a legkisebb gond, amivel a stábnak törõdnie kellett, az ugyanolyan ernyõ volt.
    A Pilotban jól látható belülrõl a második ajtó is, amit a külsõ házfelvételeken könnyen észre lehet venni, de az a plusz fal is, ami közvetlenül az ajtó mögött van. Az eredeti házban az ajtó után rögtön elkezdõdik a második szintre vezetõ lépcsõ, így mikor a színésznõk az eredeti háznál forgattak, és kinyitották az ajtót, látszott ez a fal és a lépcsõ korlátja is (jellemzõen az évadvégi ajtóbecsukásoknál).
   Az is megfigyelhetõ, hogy a díszlet alsó szintjének alapterülete sokkal nagyobb, mint az igazi házé, nem fér bele ennyi és ekkora helyiség, de az alaprajzok összevetésével ez jól látszik. (Az eredeti ház alaprajza a Pilotban látottak alapján készült.)
Az eredeti ház alaprajza (és a sorozatból is észrevehetõ különbségek)

1. A második ajtó

2. Fal közvetlenül az ajtó mögött

3. Oldalsó ablakok

4. Eltérõ nappali
Konklúzió
   Látható tehát, hogy a ház díszlete sok változáson ment keresztül, és ha alaposabban megnézi az ember a részeket, sok össze nem illõ kis részletet talál (szobákra nyíló ablakok, nemlétezõ szobák és csalafinta pincelejárat), de ettõl csak még jobban szerethetõ. :)
   Ház-mániásoknak hasznos lehet még a Portál galériájában található Stúdiófotók gyûjteménye, illetve a Képek a házról album, valamint a már sokszor említett 3D Háznézõ. Remélhetõleg mindenki számára érdekes és tanulságos volt ez a kis körút. :)

A cikket és az illusztrációkat Farkas Lívia készítette, más médiumban részében vagy egészében megjelentetni tilos!
©2006-2008 Magyar Charmed Portál - www.charmed.hu

<<vissza

©2003-2009 Magyar Charmed Portál - www.charmed.hu
Minden jog fenntartva!